Ma voltam először Bevezetés a pedagógiai tanulmányokba órán. Érdekes volt, jól éreztem magam, bár a rengeteg idegen nyelvű óra után furcsa volt, hogy a tanár magyarul beszélt, egyszerűen vártam, hogy mikor kezd el más nyelven beszélni. Amikor mondta, hogy "itt mindenki meg fog szólalni a félév során", elgondolkoztam, hogy egyáltalán tudok-e még magyarul fogalmazni olyan minőségben, ahogy az egy tanórához illik? Erre ugyanis képtelennek éreztem magam, jobban esett volna inkább angolul vagy németül mesélni a dolgokat, annyira megszoktam már azt.
Ez volt az az óra szerintem hétfőn, ami igazán felébresztett és ami érdekes volt. Addig majd' elaludtam, egyszerűen nem bírtam koncentrálni; talán azért sem, mert nem éppen interaktív órákon vettem addig részt. Azonban ez az óra (és persze a tanár) felkeltette az érdeklődésemet, mert kedves volt, humoros, no meg mindenki komolyan állt hozzá, azaz nem butáskodták el a feladatot, hanem lehetőségek szerint komolyan. De persze mégsem túl komolyan; így az óra nem ment át unalomba, szürkeségbe, úgy is mondhatnánk vidáman telt az idő.
A kapott feladatlapban azonnal éreztem a huncutságot, hogy valami nem stimmel a feladatokkal, de sajnos némelyik kérdésre akárhogy is próbálkoztam, nem tudtam csak "betanított" válasszal élni. Az utána következő feladatnál izgulni kezdtem, ugyanis egy előre eltervezett előadásra, vagy programra fel tudok készülni teljes nyugalommal és elő is tudom adni a tudásomban megnyugodva, azonban a váratlanul érkező előadások (mint pl. ez is volt) negatív izgalommal töltenek el, olyankor olyannyira rástresszelek, hogy - bár legtöbbször remekül oldom meg a feladatot - folyamatosan azt érzem, hogy a munkámon még igen sokat lehetne dolgozni, ez pedig bánattal tölt el, hisz úgy érzem, nem hajtottam végre pontosan és tökéletesen jól a feladatot.
Ez volt a helyzet a kezemmel is; miután Enikő bemutatott, úgy éreztem, nem teljes még a munka és más tulajdonságokat kellett volna beírni, mert amit elmondott, az is én vagyok, de talán nem pont azok a kifejezések és szavak jutottak eszembe, mint amiknek kellett volna, hanem felületesebbek. Persze ilyenkor eszembe jut, hogy mások is beszélhetnének még önmagukról órákon át, akkor se ismernénk meg őket teljesen; de mint Enikő jól be is mutatta, szeretek magyarázni, így saját magamról is pont úgy szeretek magyarázni, mint a kémiáról, angolról, irodalomról, matematikáról, vagy csak egy rejtvényről.
Összességében pozitív az óráról alkotott véleményem, és az is jó volt, hogy a végén tanárnő elmondta, milyennek látott kint szerepelni. Ez számomra nagyon fontos, mert így érzékelhetem: hogyan látnak engem mások, ez pedig sokat segít a viselkedésem alakításában. Ugyanis: ha nem tudom, hogyan lát és hall engem a hallgatóság, akkor nem tudom azt sem biztosra, hogy tényleg jól szerepeltem-e, vagy csak úgy érzem.
Mindenesetre várom az elkövetkező órákat, és remélem azok is hasonló színvonalúak lesznek, mint a mai volt!
