Ma ahelyett, hogy a GYEK-be mentünk volna, az egyetemen készültünk halloweeni dekorációval a gyermekvárosiak számára meglepetés gyanánt. Eképpen utunkat az egyetemen kezdtük, majd a Gyermekvárosban fejeztük be.
Az egyetemre halálosan fáradtan érkeztem, mivel szinte egész éjszaka semmit nem aludtam, mert Abigél most kivételesen nagyon nehezen aludt. Teljesen ki voltam merülve, nem is nagyon tudtam elképzelni, hogy ugyan mit fogok én ott magammal kezdeni, másra számítottam, mint ami ott engem várt. A készülő díszek nagyon ötletesek voltak, nagyon jól néztek ki, és a hangulat is remek volt. A zene kifejezetten feldobta a vagdosást és ragasztást, pláne még a többiek vidámsága. A kávé is jól esett, úgyhogy jó érzésekkel indultam át a Gyermekvárosba. Itt a díszítést először kicsit nehézkesen kezdtem meg, nem is nagyon tudtam, hogy hova is álljak, mi is lenne a feladatom... valahogy minden csoportmunkába így kezdek bele, mivel középiskolában a 8 év alatt körülbelül 6 éven keresztül semmi beleszólási jogom nem volt a csoportos feladatokba, mert nem akkora szám volt, mint a többieknek. A Gyermekvárosban azonban végül mégis felengedtem, és elkezdtem tényleg szívvel dekorálni.
A mai délelőtt több szempontból is hasznos volt a számomra. Ami legszembetűnőbb haszna volt, az a jó kedv és az energia, amit a fáradtság ellenére a mai gyakorlat kihozott belőlem. Kicsit kiszakadtam az állandó Halász Judit hallgatásból és babás beszédből, és ismét egyetemistának érezhettem magam.
Ám nem csak személyes, pillanatnyi haszna volt annak a mai délelőttnek, hanem maradandó is, amit a hivatásomhoz tudok kapcsolni.
Ma megértettem, hogy egy elsőre unalmasnak tűnő dologból is ki lehet hozni valami olyat, amitől az embernek - még ha nem is volt - lesz energiája és sokkal vidámabban tér haza vagy lép tovább a napjában. Ma is azt gondoltam, hogy unalmas, szürke, egyhangú lesz a dekorációk készítése, és már előre féltem attól, hogy majd biztos meg kell játszanom a jó kedvet, ami egyáltalán nem volt. Végül azonban semmit nem kellett megjátszanom, mert megjött a vidámság és az energia, ami annyira hiányzott előtte. Más szavakkal tehát úgy is mondhatnánk, hogy ma rájöttem, hogy szemléletváltásra van szükségem bizonyos területeken. Egy tanóráról a diákok többségének az juthat eszébe, hogy 45 percnyi unatkozás (persze ez alól kivételnek számítanak azok a tárgyak, amik a diákot alapból érdeklik). Holott nem az unalomról kellene, hogy szóljon az iskola, hanem valahol arról, hogy az új ismeretek előrelendítsék az embert. Ez pedig - véleményem szerint - kapcsolódik ahhoz a problémához is, hogy ma már szinte maga a tanár sem tudja, hogy az adott anyagrészt ugyan miért kellene a diáknak tudnia, csak szimplán számon kéri tőle, mert "benne van a tantervben, le kell adni és számon kell kérni". Fontos lenne, hogy tanárként később majd én is elgondolkozzam arról, hogy az óráimat hogyan tudnám másképpen tartani, mint amihez a diákok szoktak. Persze tudom, hogy vannak dolgok, amik nem működőképesek, vagy szinte kivitelezhetetlenek, de a nyelvtanulás területén elképesztően fontos lenne egy másféle tanítási módszer, mint amilyennel általában ma egy diák találkozik.
Számomra ez volt a mai nap tanulsága.
