Ezen a héten ismét egy izgalmas órán vehettem részt. Bár magyarul fogalmazni még mindig furcsa, úgy érzem kezdek jobban belejönni.
Amikor megkaptuk a lapokat, először nem értettem, miért kell ezekre a kérdésekre írásban is válaszolni, aztán szóban is, de talán így jobban tudatosul bennünk az összkép a véleményünkről. Számomra legalábbis biztosan; miután el is kellett mondanom, hogy mit gondolok illetve mi az amit leírtam és megfogalmaztam, alaposabban ráláttam a saját gondolkozásomra. Ezek szerint tehát nem véletlenül mondják, hogy elsőre valóban piszkozatot írunk, aztán átolvasva valószínűleg lesznek olyan dolgok, amiket rosszul fogalmaztunk, esetleg szóismétlés, stb., ezért fontos átolvasni amit leírtunk. Ezt meg kellene már tanulnom. Gimis koromban sosem szerettem a saját írásomat elolvasni újra, valahogy cikinek éreztem magammal szembenézni, no meg valahol úgy éreztem, hogy amit leírtam az elsőre is tökéletes. Aztán persze gyakran kiderült, hogy nem teljesen. Például volt, hogy blogot vezettünk egy barátommal, ahova kéthetente nekem kellett bejegyzést írni, azokat mindig anyukám olvasta át, mert én nem szerettem. Persze majdnem mindig volt benne átírnivaló. Valóban, jó volt végsősoron ez, hogy le is írtuk aztán el is mondtuk.
Ezután ismét megbizonyosodtam afelől, hogy jól tudok vitázni és érvelni. Amely állításokkal nem értettem egyet, még azokat is meg tudtam védeni és meggyőzni Emesét, hogy bár neki is igaza van, az én állításom is legalább annyira igaz, mint az övé. Érdekes lenne erről megkérdezni, hogy vajon ő hogy érezte. Talán elkérem majd a blogja címét, hogy elolvashassam, amit ő érzett ezzel kapcsolatban. :) Persze talán jobb, ha egy ennyire ismeretlen ember olyan magánszférájába, mint ez a (nálam legalábbis) teljesen őszinte blog, nem mászok bele és inkább személyesen megkérdezem, hátha úgy is olyan őszintén mondja el, (remélhetőleg) úgy, mint ahogyan azt leírta. Mindenesetre érdekes volt vitázni vele. Bár szerintem nekem többet kéne vitázni, hogy nyugodtan tudjak érvelni, mert ha valaki nem érti az álláspontomat, vagy ésszerűtlenül érvel az álláspontom ellen (magyarán nem ad olyan jó indokot, amivel ismét tudnék valamit kezdeni, azaz amin elkezdhetnék gondolkodni, hogy a legjobb választ megtaláljam), akkor könnyen ideges leszek, és idegesen nem jó érvelni. Akkor már a másik embert is könnyebb megsérteni, az pedig sem a vitának, sem nekem nem érdekem.
Ismételten kíváncsian várom a következő órát, vajon az mit tartogat a számunkra. Eddig tetszenek az órák, mert úgy érzem, fejlődhetek rajtuk és ami a legfontosabb, amire már olyan régóta vágyom: megismerni önmagam, hiszen csak akkor tudok előrelépni, ha tudom, miben vagyok erős és mit kell fejlesztenem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése