Órai reflexió 6. (2015. április 20.)

A múlt heti elmaradt pedagógia óra után felüdülést hozó volt a mai nap.

Ma kis csúszással kezdtünk. Először rengeteg kép közül ki kellett választani azt az egyet, ami a gondolatunkban a tanár személyét a legjobban leírta. Én a karmestert választottam, bár a tyúkanyó is szimpatikus volt, mégis úgy éreztem, zenészként lehetetlen, hogy ne ezt válasszam. Úgy gondolom - ahogyan azt órán is elmondtam -, hogy a tanár is épp ugyanúgy dolgozik, mint a karmester; a hangszerek és a zenészek megvannak, neki már "csak" összhangba kell ezt hoznia, a megfelelő zenészeket a megfelelő helyen beinteni és az elképzelése szerint a lehető legtökéletesebben

megformálni a zeneművet. Ha a karmester nem int be valakit, akkor az egyszerűen nem játszik. A karmester irányít, hogy gyönyörű zenemű szülessen. Ha a zenészek csak össze-vissza egymás után belépnének, sosem születne meg olyan csodálatosan a mű, mint ahogyan annak kellene. Ezért szükséges a karmester. Mint ahogyan tanárnő jellemezte is, a karmester a finomhangolásban vesz részt. Tulajdonképpen így van; a zenészek már otthon felkészültek az elméleti részből, a karmesternek a szépséget kell hozzátennie és a zenekart behangolni a műre. Ugyanígy, a tanár feladatának tekintem a "finomhangolást." Szerintem a tanár az, aki megmutatja a diákoknak, mi a szép a "zenében", azaz a szaktárgyában. Lehet a karmestert úgy is értelmezni, mint aki dirigál (szakmai ártalom: német szó: der Dirigant = karmester, karnagy), tehát megmondja, hogy konkrétan mit hogyan kell játszani. Az én fogalomrendszerem alapján azonban a karmester nem megmondja, hogy mit kell a műben szeretni, hanem felhívja a szépségére a figyelmet azzal, hogy jól megszervezi a művet. Ha a tanár jól megszervezi az anyagot - lehetőségeihez mérten persze - akkor a diák fejében nem a kényszeresség marad meg, hogy "ezt így kell csinálni", sokkal inkább a szépérzet. Lehet, hogy a zenészek, amikor a művet tanulták, fel sem tűnt a szépsége, hiszen nem értették, vagy csak egyszerűen bemagolták, mert "kell." Azonban a karmester felhívja a figyelmet a darabra: "nézzétek, milyen szép; itt halkabb, itt a hegedűsök játszanak hangosabban, mintha sírnának, aztán a gong nagy fennhangon megszólal." Számomra ezt jelenti a tanár és ezt a tanítás.

Ezt követően azt kellett megfogalmaznunk, mik azok, amilyen képességekkel a kedvenc tanárunk rendelkezett ill. rendelkezik, ami sikeressé tette és teszi. Én ehhez a következőket írtam fel:

• "ha saját gondolatunk volt és azt az aktuális tudásunk alapján meg tudtuk jogosan indokolni, azt elfogadta --> nem a saját - vagy mások elméleteit magoltatta be velünk irodalomtanárként
• ha túl hangosak vagy szemtelenek voltunk, tudott fegyelmezni
• ha rosszul sikerültek a dolgozatok, megbeszéltük, hogy mit nem értünk benne
• komolyan értett a szakterületéhez
• érdeklődött irántunk

Sajnos az idő rövidsége csak ennyi felírását tette lehetővé, de lehetett volna még folytatni a sort az olyan kompetenciákkal, amiket később a csoportmunkában megbeszéltünk. Ez után az egyéni feladat után következett tehát a mind-mapping, avagy a gondolati térkép, amit a csoportunkkal közösen kellett megvalósítanunk. Össze kellett szednünk azokat a képességeket, amikkel egy tanárnak rendelkeznie kell ahhoz, hogy jó legyen. A térképünk nagyon szépre sikeredett - hála Szandinak, szerintem én nem tudtam volna ilyen szépre megrajzolni. Ehhez a térképhez felhasználhattuk:

1. saját ötleteinket, gondolatainkat
2. más csoportok ötleteit
3. 1 verset
4. 3 fogalmazást

Saját ötleteinket természetesen az egyéni feladatban megfogalmazott gondolataink alapján vetettük papírra közös megegyezés alapján. Ezt követően, át kellett ülnünk a többi csoporthoz - pontosabban mindenkinek csak egyhez - majd, mintegy nagykövetként, továbbítottuk más csoportok újat mondó gondolatait a saját csoportunk felé. Magyarán: ha valami újat láttunk a másik csoportnál, azt közös megegyezés alapján átvihettük a saját csoportunk gondolati térképére. A vers, amit kaptunk, egy 10 éves diáktól származott, a fogalmazások pedig a tanárokkal, vagy a jó tanár fogalmával voltak kapcsolatosak. Az első címe A tanító tanítása volt, a másodiké A tanítás 12 "aranyszabálya", a harmadiké pedig Hiedelmek, mítoszok a jó tanárról. A térképünk olyan jól sikerült, hogy már csak egy pár gondolattal kellett kiegészítenünk, amiket más csoportoktól és a fogalmazásokból vettünk át. A térképen pirossal jelölt fogalmak az általunk kitaláltak, a zölddel jelöltek a többi csoporttól származnak, a feketével írott kompetenciák pedig azok, amelyeket a fogalmazások alapján állított össze a csoportunk. A csoportunkát ismét remeknek éreztem, örülök, hogy egy olyan csoport tagja lehetek, ahol ilyen kedvesek a tagok és ilyen jó a közös munka.

 A többi csoport térképe és a miénk a jobb alsó sarokban:

Az óra végén kaptunk egy lapot, amire különböző kérdések vannak felsorakoztatva. Ezeket a kérdéseket szigorúan egy ÉLŐ tanárnak kell feltennünk (= nem lehet e-mailen, vagy Facebookon keresztül megbeszélni). Én erre a feladatra Svidróné Grallert Mariannát kértem meg, aki a Fráterben 8 évig osztályfőnököm volt és akit nagyon szerettem illetve szeretek tanárként és emberként egyaránt. Valószínűleg májusban fogunk tudni összeülni az interjúra, mert most lefoglalja az érettségiztetés, a szerenád, stb. Remélhetőleg mihamarabb sikerül időpontot találnunk erre.

Úgy érzem, a pedagógia órák jót tesznek az önmegismerési folyamatomban. Kezdek rájönni, hogy milyen az életszemléletem. Ez pedig: "mindent pontosan és szépen, mint ahogyan a csillag megy az égen." Úgy érzem, hogy a képválasztásaimban, metaforáimban és hasonlataimban egy dolog erőteljesen megjelenik: ez pedig a pontosság és a tökéletesség. Amilyen az írásképem és az élethez való hozzáállásom, úgy látszik, olyan a pedagógiai nézetem is. Amit ezeknek a reflexióknak általában megfogalmazok a végén - ha írásban nem is, gondolatban igen -, az az, hogy szeretnék minél inkább a tökéletes tanárra hasonlítani. Kutatom a módját, miképpen lehetek tökéletes tanár. Szigorú elveim vannak arról, hogy mennyi mindenben kell jónak lennie egy tanárnak, amikből várhatólag nem fogok szinte semmit leadni. Szóval ezek az órák sokat segítenek abban, hogy biztosabban tudjam, ki is vagyok valójában. Ez pedig nagyon fontos szerintem az életben; de egy tanár számára talán a legfontosabb.

Hogy lesz valaki jó tanár egy 10 éves szemszögéből

Hiedelmek, mítoszok a jó tanárról

A tanítás 12 "aranyszabálya" 

A tanító tanítása

Órai reflexió 5. (2015. március 30.)

Ez a pedagógia óra is izgalmas volt, bár most jobban megfájdult a fejem a sok gondolkodástól, mint szokott.

Érdekes volt, hogy tanárnő elmondta, hogy még mindig csinál óravázlatot ennyi év tanítás után is. Így megbizonyosodtam arról, hogy jó ötlet lesz óravázlatot írni. Én is akarok majd. Igaz az, hogy kordában kell valahogy tartani az órát, tudni kell, hogy mikor mi következik, mi után, hiszen óravázlatot nyugodtan írunk, míg tanítás közben rengeteg inger ér minket. Így könnyen elveszhet az agyunkban kialakult kép és elveszthetjük a fonalat. Óravázlattal ez nem történhet meg, hiszen mindig van egy segítő pont, ami eszünkbe juttatja, mit akartunk csinálni az órán. A beszéd végére kezdtem kicsit elaludni, de aztán jött az első feladat: képet választani. Ki kellett választanunk a rengeteg kép közül azt az egyet, ami a legeslegjobban illik hozzánk. Mit ne mondjak, megszenvedtem vele rendesen. Igazából nem tudtam csak egyet kijelölni, ami a legjobban tetszett. Két kép van, ami jellemzi a gondolkodásomat, a következők:

 

Végül a 3. képet választottam fő-képként, mert úgy éreztem, talán az kicsit közelebb áll a "legjobb kép" kifejezéshez. "A helyzet onnan ismerős, hogy középiskolában és egyetemen is azok az órák kötöttek le a legjobban, ahol éreztem, hogy a tanár odafigyel rám, számíthatok rá és nem fog megalázni." - írtam a füzetembe a képről. Ez tényleg így is van, azonban a 7. kép azért jön még szóba, mert szerintem szükséges egy megfelelő mértékű távolság is a gyerekektől, valamint a humor, hiszen az iskolás korú diákok tele vannak energiával, amit valahogy ki akarnak adni, ehhez pedig jó eszköz lehet a vicc és a játék. Így akár jobban meg is jegyezhetnek valamilyen információt. Nyilván ha nagyon kéne választanom, a 3. kép áll a legközelebb hozzám, de szerintem a két kép együttesen alkot egy teljes egészet.

Kihez, mihez is hasonlítsam a tanárom? Jött a hasonlatos feladat. Ebben hasonlatokat kellett gyártanunk a tanárról, a diákról, végül pedig a tanításról. Erről a következőket írtam:

Azt hiszem az írásom magáért beszél. Talán a tanításos részt nem sikerült olyan jól kifejezni, mint ahogyan azt elképzeltem, de remélem érthető. A tananyag az év elején még nem olyan sok, pont úgy, mint a lekvár a palacsintában. Év közepére már elég sok mindent megtanultunk, így a tananyag besűrűsödik, sok dolgozat, számonkérés, elvárás, aztán év végére megint elfogy a "lekvár", elfogy a tananyag, mert év elejétől tanultuk az adott anyagot, így év végén már gyakran csak kevesebbet kell tanulni, mert év közben ezt megalapoztuk. Lényegében a tanítás egyfajta anyag-átadás, amit ha jól csinálunk, a végére már csak ismételni kell, vagy csak ráépíteni a gyerekek tudására.

Összehasonlítva a kedvenc tanáromról írott fogalmazásommal (l. Órai reflexió 4. (2015. március 23.)) sok hasonlóságot találtam. Ő is elnézte nekünk a játékot, ha kellett, beszállt ő is, de ugyanakkor ha kezdtünk tiszteletlenségbe-fegyelmezetlenségbe átmenni, akkor fegyelmezett minket, hangosabban szólt, vagy akár többször (férfi tanár lévén nagy hangja volt), ugyanakkor pedig igyekezett minket az életre felkészíteni; arra, hogy kialakítsunk egy saját véleményt, egy saját nézetet az irodalomról, költőkről, írókról. Például leírhattuk akár dolgozatban is a saját ötletünket, és ha meg tudtuk indokolni, hogy miért úgy gondoljuk, és jogos volt az érvelésünk, akkor elfogadta, hogy így gondoljuk. Ha viszont nem tudtuk jól megindokolni a feltevésünket, akkor megmondta, miért helytelen és ezzel egy beszélgetést indított el. A diákkal kapcsolatos hasonlatomban magamra ismerek - ez eddig fel sem tűnt -, mert én is ilyen vagyok; ha a tanár jól bánik velem, visszajelzést ad (akár pozitív, akár negatív, de mint emberként beszél velem erről), akkor a csillagot is ledolgozom neki az égről, ha viszont megaláz, elutasít, nem értékeli az erőfeszítéseim, akkor csak kényszerből fogok neki dolgozni, és szerintem a negatív oldal mindenkinél ugyanez, már aki végig akarja csinálni a tanévet. A tanítással kapcsolatos hasonlat a kedvenc tanárommal passzol, mert ő is az elején furcsa volt, ahogy tanított, aztán egyre jobban belejöttünk és a végére már kisujjból ment a magyar érettségi. Szerintem így a jó tanítani.

Az óra végén egy metafora-gyakorlat következett, ahol ki kellett egészítenünk egy táblázatot a saját véleményünk, gondolataink alapján. Elég nehezen ment, főleg a nevelés-tanulás-tanítás oszlopa, de amint tanárnő is mondta, az iskolával, a tanárral és a tanulóval kapcsolatosan könnyebb dolgunk van, hisz abban már van tapasztalatunk. Én ezt így töltöttem ki:

Még itthon kellett hozzátennem egy jó pár dolgot, mert sok mindent órán nem is tudtam kitölteni, olyan sokat kellett rajta gondolkodnom (még itthon is megfájdult a fejem a sok gondolkodástól :D). Számomra a nevelés kicsit összefolyik még a tanítással, talán ezért is volt olyan nehéz külön fogalmat találnom rá.

Házi feladatként egy 5 soros verset kell írnunk az iskolához kapcsolódó elemekről: a tanításról a tanárról, a tanulóról és az iskoláról. A témát magunk választhattuk "aki kapja marja" elv alapján. Én a tanítást választottam puszta megérzés alapján :). Feladatunk egy olyan 5 soros vers írása, ahol az első sor maga a témánk (tehát számomra a tanítás), a második sorba két melléknevet kell írnunk, a 3. sorba 3 ige jön, a 4. sorba 4 szó bármiről, ami a témához kapcsolódóan eszünkbe jut, végül az utolsó sorba a témánk egy szinonímája. Az enyém így hangzik:

Tanítás;
Izgalmas és vidám,
Készülni, órát tartani, értékelni,
Figyelni és reagálni a diákra
Életművészet.

 Azért így válogattam meg a szavaimat, mert úgy gondolom, hogy a tanítás egy rendkívül izgalmas munka, amit élvezni lehet. Sajnos sok a komor, szenvtelen tanár, akiknél olyan unalmas az óra, hogy észreveszed, hogy a sarokban lévő virág 10 perc alatt mennyit nőtt. Szerintem azonban a tanítás lényegéhez messzemenően hozzátartozik az a tanár, aki a tanítást mint izgalmas hullámvasutat, mint vidám vattacukrot képzeli el. A tanításhoz hozzátartozik az órára való készülés is, az óra megtartása, végül pedig az óra minőségi értékelése. Ezek mindegyike fontos lépés, hiszen egyik hiányában elvész a fejlődés lehetősége, ami pedig pont az egyik legfontosabb összetevője lenne a tanításnak. A diákra való odafigyelés és reagálás pedig azt a pótanyaságot fejezi ki, amivel a tanárnak a diákokra oda kellene figyelnie. Éppen ezért a tanítás maga egy életművészet, hiszen rengeteg képességet és tudást igénybe vesz. Például, a tanárnak ismernie kell az aktuális diáknyelvet a megfelelő kommunikációhoz, ismernie kell akár a divatot is, ugyanakkor szakmailag kifogástalannak kell lennie, humorosnak, figyelmesnek, ugyanakkor tekintélyesnek, de emellett kell, hogy legyen saját élete is és nem szabad, hogy munkamániássá váljon. Egyszóval a tanárnak elérhető példaképnek kell lennie. Ennek megfelelően pedig a tanítás életművészet, folyamatos egyensúlyozás az iskola és az élet között.