Ez a pedagógia óra is izgalmas volt, bár most jobban megfájdult a fejem a sok gondolkodástól, mint szokott.
Érdekes volt, hogy tanárnő elmondta, hogy még mindig csinál óravázlatot ennyi év tanítás után is. Így megbizonyosodtam arról, hogy jó ötlet lesz óravázlatot írni. Én is akarok majd. Igaz az, hogy kordában kell valahogy tartani az órát, tudni kell, hogy mikor mi következik, mi után, hiszen óravázlatot nyugodtan írunk, míg tanítás közben rengeteg inger ér minket. Így könnyen elveszhet az agyunkban kialakult kép és elveszthetjük a fonalat. Óravázlattal ez nem történhet meg, hiszen mindig van egy segítő pont, ami eszünkbe juttatja, mit akartunk csinálni az órán. A beszéd végére kezdtem kicsit elaludni, de aztán jött az első feladat: képet választani. Ki kellett választanunk a rengeteg kép közül azt az egyet, ami a legeslegjobban illik hozzánk. Mit ne mondjak, megszenvedtem vele rendesen. Igazából nem tudtam csak egyet kijelölni, ami a legjobban tetszett. Két kép van, ami jellemzi a gondolkodásomat, a következők:
Végül a 3. képet választottam fő-képként, mert úgy éreztem, talán az kicsit közelebb áll a "legjobb kép" kifejezéshez. "A helyzet onnan ismerős, hogy középiskolában és egyetemen is azok az órák kötöttek le a legjobban, ahol éreztem, hogy a tanár odafigyel rám, számíthatok rá és nem fog megalázni." - írtam a füzetembe a képről. Ez tényleg így is van, azonban a 7. kép azért jön még szóba, mert szerintem szükséges egy megfelelő mértékű távolság is a gyerekektől, valamint a humor, hiszen az iskolás korú diákok tele vannak energiával, amit valahogy ki akarnak adni, ehhez pedig jó eszköz lehet a vicc és a játék. Így akár jobban meg is jegyezhetnek valamilyen információt. Nyilván ha nagyon kéne választanom, a 3. kép áll a legközelebb hozzám, de szerintem a két kép együttesen alkot egy teljes egészet.
Kihez, mihez is hasonlítsam a tanárom? Jött a hasonlatos feladat. Ebben hasonlatokat kellett gyártanunk a tanárról, a diákról, végül pedig a tanításról. Erről a következőket írtam:
Azt hiszem az írásom magáért beszél. Talán a tanításos részt nem sikerült olyan jól kifejezni, mint ahogyan azt elképzeltem, de remélem érthető. A tananyag az év elején még nem olyan sok, pont úgy, mint a lekvár a palacsintában. Év közepére már elég sok mindent megtanultunk, így a tananyag besűrűsödik, sok dolgozat, számonkérés, elvárás, aztán év végére megint elfogy a "lekvár", elfogy a tananyag, mert év elejétől tanultuk az adott anyagot, így év végén már gyakran csak kevesebbet kell tanulni, mert év közben ezt megalapoztuk. Lényegében a tanítás egyfajta anyag-átadás, amit ha jól csinálunk, a végére már csak ismételni kell, vagy csak ráépíteni a gyerekek tudására.
Összehasonlítva a kedvenc tanáromról írott fogalmazásommal (l. Órai reflexió 4. (2015. március 23.)) sok hasonlóságot találtam. Ő is elnézte nekünk a játékot, ha kellett, beszállt ő is, de ugyanakkor ha kezdtünk tiszteletlenségbe-fegyelmezetlenségbe átmenni, akkor fegyelmezett minket, hangosabban szólt, vagy akár többször (férfi tanár lévén nagy hangja volt), ugyanakkor pedig igyekezett minket az életre felkészíteni; arra, hogy kialakítsunk egy saját véleményt, egy saját nézetet az irodalomról, költőkről, írókról. Például leírhattuk akár dolgozatban is a saját ötletünket, és ha meg tudtuk indokolni, hogy miért úgy gondoljuk, és jogos volt az érvelésünk, akkor elfogadta, hogy így gondoljuk. Ha viszont nem tudtuk jól megindokolni a feltevésünket, akkor megmondta, miért helytelen és ezzel egy beszélgetést indított el. A diákkal kapcsolatos hasonlatomban magamra ismerek - ez eddig fel sem tűnt -, mert én is ilyen vagyok; ha a tanár jól bánik velem, visszajelzést ad (akár pozitív, akár negatív, de mint emberként beszél velem erről), akkor a csillagot is ledolgozom neki az égről, ha viszont megaláz, elutasít, nem értékeli az erőfeszítéseim, akkor csak kényszerből fogok neki dolgozni, és szerintem a negatív oldal mindenkinél ugyanez, már aki végig akarja csinálni a tanévet. A tanítással kapcsolatos hasonlat a kedvenc tanárommal passzol, mert ő is az elején furcsa volt, ahogy tanított, aztán egyre jobban belejöttünk és a végére már kisujjból ment a magyar érettségi. Szerintem így a jó tanítani.
Az óra végén egy metafora-gyakorlat következett, ahol ki kellett egészítenünk egy táblázatot a saját véleményünk, gondolataink alapján. Elég nehezen ment, főleg a nevelés-tanulás-tanítás oszlopa, de amint tanárnő is mondta, az iskolával, a tanárral és a tanulóval kapcsolatosan könnyebb dolgunk van, hisz abban már van tapasztalatunk. Én ezt így töltöttem ki:
.jpg)
Még itthon kellett hozzátennem egy jó pár dolgot, mert sok mindent órán nem is tudtam kitölteni, olyan sokat kellett rajta gondolkodnom (még itthon is megfájdult a fejem a sok gondolkodástól :D). Számomra a nevelés kicsit összefolyik még a tanítással, talán ezért is volt olyan nehéz külön fogalmat találnom rá.
Házi feladatként egy 5 soros verset kell írnunk az iskolához kapcsolódó elemekről: a tanításról a tanárról, a tanulóról és az iskoláról. A témát magunk választhattuk "aki kapja marja" elv alapján. Én a tanítást választottam puszta megérzés alapján :). Feladatunk egy olyan 5 soros vers írása, ahol az első sor maga a témánk (tehát számomra a tanítás), a második sorba két melléknevet kell írnunk, a 3. sorba 3 ige jön, a 4. sorba 4 szó bármiről, ami a témához kapcsolódóan eszünkbe jut, végül az utolsó sorba a témánk egy szinonímája. Az enyém így hangzik:
Tanítás;
Izgalmas és vidám,
Készülni, órát tartani, értékelni,
Figyelni és reagálni a diákra
Életművészet.
Azért így válogattam meg a szavaimat, mert úgy gondolom, hogy a tanítás egy rendkívül izgalmas munka, amit élvezni lehet. Sajnos sok a komor, szenvtelen tanár, akiknél olyan unalmas az óra, hogy észreveszed, hogy a sarokban lévő virág 10 perc alatt mennyit nőtt. Szerintem azonban a tanítás lényegéhez messzemenően hozzátartozik az a tanár, aki a tanítást mint izgalmas hullámvasutat, mint vidám vattacukrot képzeli el. A tanításhoz hozzátartozik az órára való készülés is, az óra megtartása, végül pedig az óra minőségi értékelése. Ezek mindegyike fontos lépés, hiszen egyik hiányában elvész a fejlődés lehetősége, ami pedig pont az egyik legfontosabb összetevője lenne a tanításnak. A diákra való odafigyelés és reagálás pedig azt a pótanyaságot fejezi ki, amivel a tanárnak a diákokra oda kellene figyelnie. Éppen ezért a tanítás maga egy életművészet, hiszen rengeteg képességet és tudást igénybe vesz. Például, a tanárnak ismernie kell az aktuális diáknyelvet a megfelelő kommunikációhoz, ismernie kell akár a divatot is, ugyanakkor szakmailag kifogástalannak kell lennie, humorosnak, figyelmesnek, ugyanakkor tekintélyesnek, de emellett kell, hogy legyen saját élete is és nem szabad, hogy munkamániássá váljon. Egyszóval a tanárnak elérhető példaképnek kell lennie. Ennek megfelelően pedig a tanítás életművészet, folyamatos egyensúlyozás az iskola és az élet között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése