Kérdések egy pedagógushoz: Interjú Svidróné Grallert Marianna tanárnővel

Azt a feladatot kaptuk, hogy keressük meg kedvenc tanárunkat, és készítsünk vele interjút. Attól az embertől lehet a legtöbbet tanulni, akit példaképünknek tekintünk mi magunk is! Számomra ez az ember Svidróné Grallert Marianna, aki 8 éven kereszül tanított nekem matekot és fizikát, ráadásul ugyanúgy 8 éven keresztül osztályfőnököm is volt. Nevéhez csacsiavató, szamáravató, diákigazgató választás, ballagás, osztálykirándulások, szalagavató, érettségi és majdnem minden iskolás emlékem szorosan hozzáfűződik.

Május 2-ára beszéltünk meg találkozót a Fráterhez, hiszen azt mindketten ismerjük. Felmentünk a tanáriba, ahol leültünk, és elkezdtünk beszélgetni a tanítás, tanár-diák kapcsolat, iskola és nevelés témaköreiről. Alább következik az interjú. Minden kérdés után zárójelbe a saját, interjú közben kimondott vagy ki nem mondott gondolataimat fűzöm a kérdéshez és a válaszhoz.

1. Milyen hasonlatokban/metaforákban tudja kifejezni azt, hogy mit jelent neki a saját munkája?

S. G. M.: Huhh, nehéz kérdés... Hasonlat, hasonlat... Hát, talán a legjobb hasonlat az, ha azt mondom, a munkám olyan, mint a fél életem. Én a tanárságot hivatásomként fogom fel, és az iskolához nagyon ragaszkodom. Itt tanultam, itt kezdtem tanítani és nem is mennék máshova tanítani.

(A hasonlat megfogott, mert igen, a tanítás tényleg olyan a tanár számára, mint a fél élete. Ott tölti a napja felét az iskolában, hazaviszi a munkáját, kapcsolatot kell ápolni a diáksággal [különösen egy osztályfőnöknek], ott lenni közösségi programokon, stb... Szóval, aki nem élvezi a tanár-életet, vagy nem akar ilyen kettős életet élni, az szerintem nem ajánlott, hogy tanárnak menjen.)

2. Hogyan gondolkodik a tanításról, a tanulásról, a diákokról, az iskoláról, a saját szaktárgyáról?

S. G. M.: Szerintem a tanításnak nagyon-nagyon sok összetevője van. A tanárnak nagyon tudnia kell a saját szaktárgyát. Nem csak középiskolás szinten, hanem ha valamelyik gyerek rákérdez, hogy "de tanárnő, most az miért úgy van?", akkor el tudja magyarázni neki. És naprakész legyen! Ez nagyon fontos. Jó, nálam a mateknál úgye nincs akkora változás, mert hát ugye ez matek, ez nem olyan, mint az irodalom, hogy valaki másképp értelmez egy művet, és akkor az már egy újdonság az irodalomban, ez inkább állandó, de például azok, akik ilyesmivel foglalkoznak, azoknak igenis naprakésznek kell lenniük. És a tanár szeresse a tárgyát!! Tudja használni az életben, például mint én is, ha emlékszel, a ballagásra direkt matekos hasonlatokat vittem (hogy életetek szigorúan monoton legyen, stb). Tehát a legfontosabb két összetevő az, hogy nagyon jól tudja a saját szaktárgyát a tanár, és szeresse a tárgyát. De! Ez a két dolog még mindig nem elég a tanításhoz. Nagyon fontos, hogy a tanár tudjon magyarázni, ne szakadjon el az aktuális igényektől (mert van, hogy egyik osztályban elég egy példát mondani, de a másikban meg kell még egy, mert az elsőből nem értették meg, amit magyarázol). A következetesség nagyon fontos, tehát hogy a tanár tudja, honnan hová akar eljutni a tananyagban. Mondhatnánk ezt úgy is, hogy a tanár céltudatos. És ami még nagyon fontos: az ARÁNYTARTÁS! Hogy mikor vagyok szigorú, mikor kedves, meddig vagyok lelkigondozó és mi az, ami már nem az én dolgom a diáknál. Mert nem jó az, ha egy tanár mindig csak vicces, vagy mindig csak szigorú, vagy olyan dolgokba is belekérdez a diáknál, ami abszolút nem rá tartozna. Fontos emellett a személyesség, tehát például én is a neveket rögtön próbálom megjegyezni, amint odakerül mondjuk az új osztály. A közvetlenség is fontos, meg az őszinteség még ami nagyon fontos! Az őszinteség. Mert a diákok mindig figyelnek: lelkigyakorlaton, órán (ha nem is arra, amit tanítasz, de ahogy viselkedsz!), kiránduláson, mindenhol. Ha észreveszik, hogy nem vagy őszinte, akkor csalódnak benned! Ez nagyon fontos! A tanárnak mindig őszintének kell maradnia. Például saját vicceket mesélni, nem átvenni egyik tanártől, például ott van Németh Gergő hogy meséltétek hogy elkurjantotta magát hogy "hejrutyutyu" vagy mi is volt... Azt tudnia kell a tanárnak magáról, hogy jól áll-e neki valami, vagy sem. Nekem például az nem állna jól, ő viszont ilyen. Igen, az őszinteség. Meg hogy ha valamelyik másik kolléga valamihez ért, amihez én nem, akkor nem leállni, hogy "a fene egye meg, hogy ő ért ahhoz, én meg nem...", hanem megtalálni azt, amiben én vagyok jó és azt képviselni. És, mint mondtam, a diákok mindig figyelnek. Nem mindegy, hogy úgy megyek be az osztályba bejelenteni, hogy jövő héten lelkigyakorlat, hogy "figyeljetek gyerekek, jövő héten lelkigyakorlat lesz...." de közben rólam is látszik, hogy a hátam közepébe se hiányzik az egész, mert akkor ők is úgy fognak hozzáállni. Ha lelkesen megyek be és gyorsan felírom a táblára, akkor máris nem azzal az unalommal fognak ők is viselkedni, hanem hajlandóbbak lesznek eljönni, ha nem is teljes lelkesedéssel, de mégse olyan, mintha én is már eleve úgy megyek oda. Meg tényleg figyelnek. Ezért is fontos, hogy például a tanár sok mindenhez értsen, ne csak a saját szaktárgyához, hanem mint például te is, hogy tudsz zongorázni, meg énekelni, ha már egyszer kiállsz és látnak a diákok, mindjárt elámulnak, hogy "hát tanárnő még ehhez is ért??"

A diákokról... Hát én azt vettem észre az elmúlt 20 év alatt, hogy hígult a közösség. Például, előveszem azokat a dolgozatokat, amiket még 20 évvel ezelőtt oda mertem adni a gyerekeknek, hogy ki kell dobnom őket a kukába, mert nem lennének képesek megírni. Az érettségi is egyszerűbb lett. Hígult a közeg, mert amikor én kezdtem, Miskolcon csak 5 gimnázium volt. Akkor csak az jöhetett gimnáziumba, csak azt vették fel, aki tényleg tudott és elérte azt a szintet. Akinek nem volt olyan a kompetenciája, az ment szakközépiskolába szakmát tanulni. Most meg tele vagyunk gimnáziumokkal, ha nem hozzánk kerül a gyerek, akkor a szülő majd viszi máshova. A diákok szétszóródva vannak a gimnáziumokban. Hozzánk is kerül be nagyon okos, és kevésbé okos gyerek is, mert sok a gimnázium. Ezért aki tudna haladni, azt visszafogja az, aki még mindig nem érti az anyagot, kevesebb mindent tudunk átvenni, stb. Mondom, dobom ki a dolgozatokat, amiket nemhogy alapmatekon, de még matek fakton se mernék odaadni dolgozatként ma már!! És ez elég szomorú. A másik dolog meg az, hogy a diákok szokásai mindig változnak. Régen például ha rosszul felelt a diák, esetleg elsírta magát, de minimum megkérdezte, hogy "tanárnő, mikor lehetne javítani?" Mostanában történt - nem velem, de tudom, hogy mi volt -, hogy a gyerek hiányzott egy pár órát, aztán amikor visszajött, akkor a tanár kihívta felelni, de még abból az anyagból, amikor a gyerek még ott volt órán. A gyerek meg felháborodott, hogy "tanárnőnek nincs joga engem feleltetni, mert nem voltam itt!!" Mondta a tanár, hogy "hát de amikor ezt vettük, akkor még itt voltál...", de felesleges! A tanári tekintély egyszerűen megcsorbult. Ráadásul most van ez a kampányszerű tanulás jelenség, hogy nem tanul, nem tanul, aztán hirtelen jövő héten dolgozat és mindenki egyszerre kezd el tanulni. Aztán jönnek, hogy "de írjuk majd jövő héten", "inkább csütörtökön, mert túl sok", stb. Meg bent hagyják a könyveket a padban! Ami másnapra kell, azt esetleg (!) hazaviszik, mert hát minek? Otthon úgyse nézegeti... Ez a kampányszerű tanulás, hogy "majd ha kell, hazaviszem, addig minek?" És ez színvonalcsökkenéshez vezetett, mert egyszerre nem tud annyi mindent megtanulni, mint amennyit megtanulhatna akkor, ha rendszeresen olvasgatta volna a könyvet, ha hazaviszi. És itt a másik, hogy nem tudjuk megtenni, hogy állandóan mindenki megbukik, mert nem tudja teljesíteni a szintet, mert a szülők között is nagy a megosztottság. Hát például ott volt, hogy tudod volt, amikor megtudtam, hogy *osztálytárs neve* cigizik. Behívtam a szülőt és mondtam neki, hogy hát a gyerekét megláttam, hogy cigizik és hogy sajnálom, de ez nálunk nem elfogadott. Erre nem az van, amit várnék, hogy valami megbánás vagy szégyen vagy "majd beszélek vele", hanem tudod mit mondott? "Hát igen, hát tudom, hogy cigizik, de hát mit lehet tenni, hát... mondtam is neki, hogy ne szívjon azért annyit....." Na most ilyenkor mit tudsz csinálni? Semmit. Ilyenkor már nincs miről beszélni. Meg volt tudod, amikor ide elkezdtél járni, akkor volt ez az emo korszak, hogy szemébe lógó haj, meg fekete ruha meg ilyenek... Na hát elkezdett ide járni egy kislány, haspólóban járt, meg köldökpiercingje volt, amit ha kivett, akkor ott volt a luk a hasában, meg a szemébe lógott a haja meg depressziós ruha meg ilyenek... Hát behívtam az anyukát, hogy elmondjam neki, hogy ezt nem találjuk jónak, mert ez pszichológiailag nem tesz jót a gyerek lelkének és ilyen öltözet nem megengedett az iskolában... De tudod, amikor belép az anyja, és ugyanúgy van felöltözve, mint a gyerek, csak ő még nem is az a nádszálvékony, hanem hasa lóg a haspólóból meg minden.... Na ilyenkor mit mondasz? Elmondod, hogy a gyereke hogy néz ki, amikor ő is ugyanúgy öltözik? Ilyenkor felállsz az asztaltól és azt mondod, hogy nincs miről beszélni. És ez a nehéz. De nem mindenki ilyen, mert például amikor neked volt az az ügyed, hogy a fiúk felbosszantottak és megverted őket, és akkor behívtam anyukádékat, és elmondtam, hogy mi történt, akkor ők nem úgy álltak hozzá, hogy "na majd akkor jól kezelésbe vesszük, ilyet csinálni", vagy "hát nem olyan nagy baj az...", hanem elmondták, hogy te otthon abszolút nem így viselkedsz és rendes vagy, kedves vagy és tisztelettudó. Ez máris segítség volt, mert így már előrébb jutottunk, hiszen megtudtam, hogy itt van az iskolában valami, ami ezt a fajta erőszakosságot kiváltja belőled. De mondom, nagy a megosztottság.

(Ez a rész nagyon érdekes volt, a példák nagyon megmaradtak bennem ezzel kapcsolatban. Minden egyes részével egyetértek, és osztályfőnök szavait meghallgatva még jobban erősödött bennem az a vágy, hogy még pontosabban megismerjem magamat, hogy tudjak őszinte lenni, önmagam lenni. Ahhoz, hogy önmagam legyek, ismernem kell a gondolkodásomat. Igazából nem is nagyon tudom leírni, mi minden jót találok osztályfőnök szavaiban, mert mindegyik részlet érdekes számomra. Hogyan fogok majd konfrontálódni a diákkal, szülővel? Meddig legyek kedves, mikor szigorú?)

3. Hogyan tudná ötsorosokba sűríteni tapasztalatait, meggyőződéseit?

S. G. M.: Hajaj, nehéz. Ötsorosba? Hogy mi az az öt dolog, ami szerintem a legfontosabb? Húúha. Hát az első a hitelesség szerintem, a második az aránytartás. A harmadik... a szakértelem, szerintem, a negyedik a közvetlenség (persze csak módjával!) és az ötödik szerintem a meggyőződés. Hogy én is azért veszek részt például a lelki gyakorlaton, mert én is lelkes vagyok. És szerintem a tanári pálya annyi újat ad, mindig más, ezért ha egyénre szabom a tanításomat és gondolkodásomat, akkor sosem fogom megunni.

4. Hogyan, milyen tartalmú és szerkezetű fogalomtérképet készítene az általa birtokolt tanári szakértelemről?

S. G. M.: Szerintem azt, amit a kettes kérdésre elmondtam, erre is alkalmazható. A tanári szakértelemhez hozzátartozik a szakmai (naprakész) tudás, a saját tárgyának a szeretete, az, hogy tudjon magyarázni, ne szakadjon el az aktuális igényektől, legyen következetes, aránytartó, közvetlen, személyes, őszinte, meg az az ötsoros, amit az előbb írtunk:

1. hitelesség

2. aránytartás

3. szakértelem

4. közvetlenség

5. meggyőződés.

5. Hogyan vélekedik a tanárrá válás folyamatáról, a tanári mesterség tanulhatóságáról?

S. G. M.: Szerintem a tanárság tanulható, de mindenképpen kell hozzá egy véna. A tanítás az olyan persze, hogy gyakorlat teszi a mestert (mint például az autóvezetésnél is, megtanulom én a szabályokat a könyvből, de akkor fogom tudni, ha odaülök a kocsiba és vezetem). Szerintem mindig nagy szükség van a fiatal, kezdő pedagógus mellé egy "vén rókára", egy vezetőre, aki már régóta tanít. Sokan akik kikerülnek az egyetemről friss pedagógusként, nagyon más elképzelésekkel élnek, mint azok, akik már tudják, hogy az nem úgy van a gyakorlatban, mint ahogyan azt elképzelték friss diplomásként. Például kikerül a tanár friss diplomásként az egyetemről, azt gondolja, hogy na, ő most egy nagyon fejlett kompetenciájú osztályt akar kiképezni, akik nem csak érettségi szintjén tudják az anyagot, és értik és "hú de jó lesz minden" és milyen szuperül fognak haladni, aztán elmondja az óratervét a "vén rókának", aki megmondja neki, hogy ennyi mindent 45 perc alatt biztosan nem fog tudni megcsinálni. Meg a friss diplomások általában magas szintet akarnak megkövetelni, hiszen az egyetemen magasabb színvonalhoz szoktak hozzá, ezért azt akarják, hogy a középiskolás diákok is azt a színvonalat teljesítsék. Rá kell őket ébreszteni arra, hogy ez sajnos nem így van, és hogy ma már alig találni olyan diákot, aki hajlandó is tanulni és tud is tudást felmutatni. Ezért is támogatjuk például mi itt a Fráterben a friss diplomásokat, vagy azokat, akik gyakorolni szeretnének, mert tudjuk, hogy milyen - gyakran téves - elképzelései vannak egy frissen végzettnek. Ugynakkor szükség is van az újfajta felfogásra, amit a friss diplomások hoznak, mutatnak és próbálnak képviselni.

6. Van-e mondanivalója a kurzuson megismert/feldolgozott bármely képhez, szövegrészlethez kapcsolódóan?

S. G. M.: Nincs különösebb, szerintem amit eddig elmondtam, abban minden bennevan, amit gondolok.

7. Hogyan látja a saját hite, nézetei, meggyőződései és osztálytermi gyakorlata közötti kapcsolatot?

S. G. M.: Hát szerintem az a legnehezebb a tanári hivatásban, hogy hiába van egy meggyőződésünk, sajnos az eredményt nem tudjuk közvetlenül lemérni. Legfeljebb évtizedek múlva, ha mondjuk osztálytalálkozó van és ott vagyunk, és akkor elmondja a gyerek, aki például már 15-20 éve végzett, hogy "jaj tanárnő, olyan jó volt az a példa, amikor azt mondta hogy... mert így maradt meg bennem az összeadás/kivonás/exponenciális függvény/stb" A saját hitem... hát én úgy látom a tanárt, úgy látom magamat, hogy nem én vagyok a magvető, hiszen a gyerek az, aki hozza a saját intelligenciáját, kompetenciáját, tehetségét, gondolkodását, stb., magyarán nem én vagyok az, aki ezt belehelyezi, hanem Isten. Másrészről az arató sem én vagyok. Szerintem én az vagyok, aki a köztes gondozást végzi. Nem én vetettem, de nem is én aratok, én az vagyok, aki az elvetett magot lehetőleg aratásig gondozom.

8. Van-e tanácsa a tanári mesterséget tanuló tanárjelöltek számára?

S. G. M.: Van, igen. Szerintem itt az első és legfontosabb az, hogy a tanárnak nem szabad leszűkülnie egy adott dologra. Nem lehet, hogy valaki csak a saját szaktárgyához értsen. Szükség van egyéb ismeretekre is, például kommunikációra, hogy a tanár-diák-szülő között ne legyen probléma, pénzügyi ismeretekre (osztálypénz kezelése, vagy hogy a kirándulás ne kerüljön túl sokba), szervezőkészségre (pl. ballagáson kinek hova kell állnia, osztálykiránduláson mikor, hol találkozzunk, mikor hova menjünk, ennivaló, szállás szervezés, stb). És ami ma már egyre fontosabb lesz: INFORMATIKAI TUDÁS! Ma már nem lehet tanár informatikai tudás nélkül. Például, tudjon elkészíteni egy powerpoint előadást, hogy tudja, hogy ha a diák készít egyet, mennyi energiát fektetett bele. Például van, aki annyira nem ért az informatikához, hogy egy két diából álló powerpoint előadástól már hanyattesik, hogy mekkora munka van benne. No meg például nálunk is van már interaktív tábla, amivel sokkal szórakoztatóbbá, érdekesebbé lehet tenni az órát. Ezektől nem szabad irtózni, hanem a lehetőségeket kell figyelni, és tudni kell, mi az, ami már elavult és mi az, ami most menő. Én se nagyon tudom még használni a Facebookot, de most a következő osztályomnak már akarok csinálni egy Facebook-csoportot, mert tudom, hogy a Facebookot gyakrabban nézik, mint az e-naplót, ezért inkább ott fogok nekik üzenni, mert azt legalább elolvassák. Tudom, hogy úgyis fognak egy külön csoportot csinálni, amiben én nem vagyok benne, de amiben én bennevagyok, abban legalább tudunk információt továbbítani. Ezek mellett a tanárnak fáradhatatlannak lennie. Mindig lelkesedni kell, mindig topon lenni, ugyanakkor szakbarbárrá sem szabad válni. Mint mondtam, sokkal vonzóbb az, ha hirtelen az a tanár, akit minden nap látunk matek vagy fizika órán, hirtelen előrukkol valami mással, például zongorával, vagy tánccal vagy valamivel, ami menő. Ez sokkal vonzóbb, mint aki éjjel-nappal csak egy dolognak szenteli az életét és nem is érdekli más. Jó, legyen olyan, aki olyan akar lenni, de tanárnak jobban illik az, aki máshoz is ért, nemcsak a saját szakjához. Emellett tudni kell, hogy a tanári munka nagyon nem olyan, mint ahogyan azt sokan hiszik. Bár rugalmasabb, mint például egy banki munka, ahova be kell menni reggel, egész nap megadott dolgokat csinálni, aztán hazamenni, mégis nehezebb. Sokan mondják, hogy "jaj hát neked mi dolgod, hát tanár vagy, délben hazamész, ott a 3 hónap nyári szüneted..." De ez valójában nagyon nem így van. Jó, délben végzünk, ezért mondom, hogy rugalmasabb. Mi viszont hazavisszük a munkát. Ha még nem is a dolgozatjavításról van szó, de az óratervkészítés, meg esetleg osztálykirándulásszervezés, akkor annak normálisan utána kell járni, ha az ember jól akarja csinálni. Lehet azt, hogy bemenni óraterv nélkül, vagy már évek óta ugyanazzal az óratervvel, de akkor az valószínűleg nem lesz jó. Tehát igen, annyi a jó benne, hogy rugalmasabb, mert magadnak osztod be az idődet, viszont hazaviszed a munkát, és otthon még dolgozol rajta egy csomót, amit nem fizetnek meg neked külön. Ráadásul az a 3 hónap nem 3 hónap, hanem inkább 6 hét, mert bár a diák már nem jár órára, neked be kell menni az iskolába mert megbeszélés még június végéig-július elejéig, ráadásul augusztusban korábban be kell menni, mint ahogy az iskola kezdődne. Amit meg még tanácsolnék: hitelesség. A diákok mindig figyelnek. Ha nem is az órán arra, amit mondasz, de arra, amit és ahogy teszel az életben.

(Ez a rész is nagyon megfogott, igaza van tanárnőnek. Szerintem sem létezhet ma már pedagógus informatikai tudás nélkül, egyrészt azért, mert a gyerekek ma már egyre inkább az informatika virtuális világában élnek, ezt meg kell próbálnunk megérteni, másrészről a tanárt ma már kinevetik a diákok, ha nem ért a diavetítő kezeléséhez, nem tud beindítani egy videót. Az pedig már a legalja, ha a magnót sem képes kezelni - az egyetemen pedig van ilyen tanárom. Szintén nagyon érdekes volt, amit mondott a szünetekről és arról, hogy a tanár hazaviszi a munkáját. Örülök, mert nem szeretem a túl kötött munkaidőt, hogy bemegyek reggel 8-ra és délután négykor kijövök, pedig dolgoztam már úgy is. Számomra az nagyon keretszerű. Például a vizsgaidőszakot is sokkal jobban szeretem, mint a szorgalmi időszakot, mert akkor magamnak oszthatom be, hogy mikor, mivel foglalkozok, mikor tartok egy kis szünetet, mikor eszem, és nem kell állandóan rohanni egyik épületből a másikba, hanem legfeljebb a szoba egyik végéből a másikba. Ráadásul, ha úgy tartja kedvem és időm, vizsgaidőszakban elmehetek barátnőmmel sétálni, beülni egy kávéra, amit szorgalmi időszakban - a túlzott mennyiségű házi és óraszám miatt - körülbelül 3 havonta tudok megtenni. Nem vagyok az a "minden nap buli és barátok" ember, van egy pár barátom, akikkel a szorgalmi időszak miatt nem tudom tartani úgy a kapcsolatot, mint ahogyan azt szeretném. Ezért is lesz szerintem jó nekem a tanári szakma; szeretem megszervezni a saját időmet.)

Összességében nagyon jó ötletnek tartom az interjút, amit meg kellett szerveznünk a tanárunkkal. Igaza volt tanárnőnek, sokkal jobb egy ilyen kérdéssort nem e-mailben megbeszélni. Így sokkal jobban megmaradtak bennem a példái, a mondatai - Svidróné tanárnőnek nagyon maradandó, jó stílusa van, kifejezetten tetszik ez benne. Ráadásul ez egy kis alkalmat is adott számunkra arra, hogy kicsit beszélgessünk, hiszen olyan régen találkoztunk. Nagyon jó volt, élveztem, és szerintem - persze, ha tanárnő ideje engedi - alkalmat fogok majd keríteni valamikor, később még egy ilyen találkozóra. Akkor már talán szakdolgozat előtt fogok állni, vagy éppen diplomaosztó előtt, és talán kicsit több fogalmam lesz a tanításról, mint még most van.